Hogyan maradjunk idősen is egészségesek!

idősen egészségesen

Sokan azt gondolják, hogy nehéz méltósággal idősödni, hiszen a testünk már nem úgy működik, mint korábban, és időnként cserben hagyja az embert. Ugyanakkor időben elkezdett gondoskodással sok, érettebb korban jelentkező problémát elodázhatunk.

Idősödő férfiak egyik gyakori problémája a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás, mely igen zavaró vizelési nehezítettséggel jár, és rendszeres orvosi kontrollt igényel. A természet segítségét igénybe véve, a fűrészpálma és a csalán már sokaknak segített a tünetek enyhítésében.

Mozogj úgy, mint fiatalon!

A leggyakoribb és talán leglátványosabb problémákat az ízületek kopása okozza. Ez sajnos szintén korral jár, főleg, ha keveset mozgunk vagy túlsúlyt cipelünk. Egy új kutatás szerint a kopást lassítani, a térdfájdalmat és a merevséget csökkenteni glükozamin és kondroitin kombinációját tartalmazó étrend-kiegészítővel hasonló mértékben lehet, mint az egyik leggyakrabban alkalmazott gyulladáscsökkentővel, annak kellemetlen gyomor-bélrendszeri mellékhatásai nélkül.

Szintén sokakat érint a csontritkulás, mely már jóval korábban kialakul, mint ahogy a tünetek megjelennek. Éppen ezért már fiatalabb korban érdemes a odafigyelni a minél erősebb csontozat elérésére, 30 éves kor után pedig elsődleges feladat a csontvesztés lassítása. Ezt mozgással, kiegyensúlyozott étrenddel, a dohányzás mellőzésével és kellő mennyiségű kalcium, magnézium és D-vitamin bevitelével lehet támogatni.

Forrás:

Urinary incontinence related to perineal muscle strength in the first trimester of pregnancy: cross-sectional study – Riesco et al., Rev Esc Enferm USP. 2014 Aug;48 Spec No:32-8.

Combined chondroitin sulfate and glucosamine for painful knee osteoarthritis: a multicentre, randomised, double-blind, non-inferiority trial versus celecoxib – Hochberg et al., Ann Rheum Dis. 2015 Jan 14

Ajánlott cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük